Hajdúbagosi Sportegyesület
Hajrá Hajdúbagos!

MENÜ

Elérkezett az őszi idény utolsó hazai mérkőzése Bihartorda ellen. Ismerjük meg kicsit közelebbről következő ellenfelünket!

Bihartorda csapata az előző idényben is a Megye III. osztályú bajnoskágban szerepelt. 24 mérkőzésen 3 győzelmet szereztek, döntetlent nem értek el, valamint 21-szer szenvedtek vereséget ellenfeleiktől. A 3 győzelem (9 pont) helyett viszont csak 6 pontot szereztek büntetés miatt (-3 pont). Így a tabella 12., utolsó helyét szerezték meg a tavalyi szezon végén. A bajnokság során 21 gólt szereztek, védelmük pedig 91-szer kapitulált. A csapat legeredményesebb játékosa Szőke Zsolt volt, 9 góllal. Információnk szerint ő idén már nem tagja a csapatnak.

Az idei szezonban már jobban teljesít ellenfelünk. Jelen pillanatban a tabella 7. helyét foglalják el 10 szerzett ponttal. A pontokat 3 győzetes és egy döntetlen mérkőzés után gyűjtötték, mellette pedig 4 vereséget szenvedtek. Idén 17 rúgott góllal szemben 18 kapott áll, így a gólarányuk éppen negítív.

Az idei bajnokságot rosszul, 2 vereséggel, kezdték. Először Konyár otthonában, majd saját pályájukon Mezősas ellen szenvedtek vereséget. A két vesztes mérkőzést 2 győztes követte, először Földesen, majd Bakonszeg ellen hagyhatták el pályát 3 ponttal a zsebükben. A következő fordulóban vereséget szenvedtek Komádiban, majd hazai pályán döntetlent játszottak múlt heti ellenfelünkkel, Zsákával. A 8. fordulóban - a hozzánk hasonlóan újonc - Hajdúszoboszló vendégeként szenvedtek vereséget, majd a múlt héten nagy meglepetésre szinte kiütötték Derecske csapatát.

 

Bihartorda csapatának idei mérkőzései:

 

  • Konyári SE - Bihartorda KSE 6-1
  • Bihartorda KSE - Mezősas SE 2-3
  • Földes KSE - II. - Bihartorda KSE 2-3
  • Bihartorda KSE - Bakonszeg SE 2-0
  • Komádi SE - II. - Bihartorda KSE 1-0
  • Bihartorda KSE - Zsáka SE 1-1
  • Hajdúszoboszlói SE - II. - Bihartorda KSE 3-2
  • Bihartorda KSE - Derecskei LSE - II. 6-2

A csapat házi góllövő listáját Deák Norbert vezeti 7 szerzett góllal.

Hírek a csapat háza tájáról: Mivel a holnapi mérkőzés munkanapra esik, sok hiányzóra kell számítani. Ami biztos, hogy csapatunk kapitánya Kovács Tamás nem tud hazaérni a mérkőzésre. Szintén hiányozni fognak a Belme fiúk, ők a szalagtűzőjükre lesznek hivatalosak (Ezúton is gratulálunk nekik!), További hiányzókról nincs információnk. Eltiltás miatt senki nem fog hiányozni.

A 13:30-kor kezdődő találkozó játékvezetője Nagy József lesz, segítői pedig Krizbai Zsolt és Bodnár Tamás lesznek!

Jó szurkolást kívánunk mindenkinek és reméljük minél többen kilátogatnak az idei utolsó bajnoki mérkőzésünkre!

Hajrá Bagos!

 

 

Asztali nézet