Hajdúbagosi Sportegyesület
Hajrá Hajdúbagos!

MENÜ

Lezajlottak a harmadik forduló mérkőzései is, csapatunk idén először a saját otthonától távol, Esztáron lépett pályára. A szokásokhoz ragaszkodva most is megkértük a csapat játékosait, hogy értékeljék a teljesítményüket!



Sokak szerint ismét csapatunk legjobbja volt, góloktól és ezáltal egy súlyos vereségtől mentette meg a társaságot. JöjjönSzilágyi Attila értékelése:
"Az irammal nem volt baj, mint ahogyan azt többen is jelezték. Ezzel csupán annyi a baj, hogy ezt a nagyobb sebességet mindössze 30-40 percig bírjuk. Rengeteget kell még erőnlétben fejlődnünk, de még ennél többet is fejben és gondolkodásban! De ha jobban megnézzük , egy összeszokott, régóta együtt játszó csapatnak is rúgtunk 3 gólt, ami midenképpen dícsérendő. Ami jobb is lehetett volna, az a helyzetkihasználás és ha elkerüljük a lassan már megszokott szerencsétlen kapott gólokat.
De mindent összevetve, szerintem ennél rosszabb meccsünk soha ne legyen. És még egyszer mondom, ha erőnlétben a toppon lennénk, (félreértés ne essék) nem kényszerülnénk bele az olyan cserékbe aminek nem sok értelme van."


Ismét csapatkapitányunk, Kovács Tamás góljával kezdődött a mérkőzés, lássuk az ő véleményét:
"Egy nagyon jó iramú meccset játszottunk Esztár csapatával, megint sikerült hamar vezetést szereznünk, majd egy szerencsés góllal egyenlített az ellenfél. A 2. gólunk után a hazai csapat mindent megtett az egyenlítésért, de szerencsére van egy jó kapusunk, akinek megköszönhetjük, hogy nem szaladtunk bele egy súlyos vereségbe. A második félidő elején ha sikerül berúgni a helyzetünket a meccs másképp alakulhatott volna. A hazai csapat ezután sebességet váltott és mi ezt már nem bírtuk. Én személy szerint örülök hogy még egy idegenbeli meccsre is jöttek el szurkolók. A csapat nevében is köszönjük Nekik!"

 

Egy újabb értékelés következik a középpályáról, ezúttal Bródi József billentyűzetéből:
"Az Esztár elleni meccs, mint írták a srácok is, jól indult. Aztán "jól" is ért véget az első félidőben. Szerencsénk van, hogy Attila a mi csapatunkba van! Az a baj, hogy mindig Ő a meccs legjobbja, engem személy szerint kicsit bánt, hogy a kapus a meccs embere mert ebből az jön le, hogy Ő megmutatta mit tud a pályán, a maradék 10 ember meg nem. Vagyis ellenfelünk folyamatosan támadott, mi meg próbáltunk védekezni és emelett bíztunk Attila jó formájába. Igaz ez még csak a  második bajnoki volt, remélem ez változik, hogy majd nem csak Attilát kell dícsérni. Sajnos az is igaz, hogy nem bírjuk a tempót, majd ezen is edzünk/javítunk. A második félidőbe ahogy kijöttünk, szerintem mindenki bent maradt fejben az öltözöben (tisztelet a kivételnek!). Nagyon hamar kaptunk 2 gólt,akkor kérdeztem Nagy Tamást is,hogy hogy lehetnek ennyivel jobbak? Ahogy én láttam középről az egész meccset, csak a 2 szélről támadtak de azt nagyon. Kihasználták, hogy lassabbak a szélsőink és tapasztalatlanok. Beszéltük a srácokkal, hogy luxus nekünk a 2 csatár elég, lenne 1 is és mögé 5 középpályás. Jól mondja sok ember, hogy nincs középpályánk. Sajnáljuk kevesek/kevesen vagyunk oda, akkor tessék oda rakni még 1 embert. De ezt az edző, a hozzá értő emberek majd átgondolják/megoldják."

 

Következzen ismét a középpálya, ezúttal Balugyánszky László véleménye következik:
"Az én véleményem szerint, amit kívülről láttam, lehet, hogy tényleg Bródi Józsefnek van igaza, hogy a két szélen támadtak a legtöbbet, ám a legnagyobb helyzeteik mégis középről alakultak ki. A középpályásuk mindig szabadon ívelhetett a mi védőink mögé, főleg miután látták, hogy a védőink nem képesek a mögéjük adott labdára odaérni és a 32-es játékos szabadon vehette le amikor akarta és ott ahol akarta, legyen az szél, vagy közép. Szerencsénkre nem ment neki az első félidőben, amikor pedig jól találta el, akkor legtöbbször ott volt Szilágyi Attila, szerencsére. De még így is sikerült egy szép gólt szereznie. Szerintem nem az erőnléttel van a baj, hanem azzal, hogy nem jól osztjuk be, sokat szaladunk labda nélkül, üresjáratba és ez fullaszt ki minket, hogy csak labdát hajszoljuk, meg az ellenfelet. Neveket nem akarok mondani, a leggyengébb része a pályának a középső középszekció volt, szerintem ezt bárki beismerheti, aki látta a meccset. Mókázva játszottak át minden labdát, miután mi megrogytunk, ők pedig felpezsdültek a szerencsésnek mondható egyenlítésüknek. Tartom magam az állításomhoz, miszerint nem ők játszottak jól, hanem mi játszottunk rosszul. Alakulhatott volna másképp is. A meccs eleji játékunkban benne volt a győzelem. A meccs legjobbja, hogy ismételjem az előttem szólókat: Szilágyi Attila."

 

Málnási Lajos ezúttal nem kapott szerepet, következzen az ő értékelése:
"Röviden annyit, hogy szerintem eltaktikáztuk a dolgot, lehetett volna jobb is, főleg ha mindenki akart volna küzdeni, hajtani és sok esetben tudja mit is játszik az adott poszton. Bródi Józsefnek igaza van, hogy minden meccsen a meccs embere a kapus, ez kicsit elgondolkodtató szerintem. A mágnes táblára meg szükség van ez kétségtelen! A két csatár pedig szerintem is sok. Értem én, hogy a 4-4-2 is nehéz, de ha ez se megy akkor teljesen mindegy milyen formációt kezdünk el begyakorolni, mert mindegyiket 0-ról kell kezdeni. Viszont sajnos a hétvégi meccsekre nem nagyon tudok majd menni, mivel fősulin leszek péntek szombatonként, de edzésen szívesen részt veszek, ha gondoljátok :-) " - Gondoljuk! Várunk sok szeretettel ezután is!

 

A védelem jobb széléről, Konyári László is elküldte értékelését, most ezt olvashatják:
"Úgy érzem az első félidőben partiban voltunk az ellenféllel, azonban a 2. félidő első 5 perce teljesen összetörte ezt a képet, ami azután nem is változott. Erőnlétben van még mit fejlődnünk, bár szerintem fejben kellene a legtöbbet. Igen, szükség van a mágnestáblára, legalább 20-30 perc minden edzésen kellene azért, hogy a fejlődésünk elinduljon pozitív irányba. Ennek ellenére szerintem nem szabad elcsüggednünk, egymás torkának ugrani, hiszen az sosem segít. A védelemnek is nagyon sokat kell még javulnia, akárcsak a csapat többi részének. Magamat nem jellemezném, mert sok lenne a kipontozott rész a szövegben."

 

Egy újabb bővebb beszámolóval készült Péter István:
"Sziasztok! Hát...Hogy mondjam magának? Hogy akarjam magának kifejezni? :-S Nem tudom! Sajnos nagyon csalódott vagyok! Most nem írok regényt, legalábbis nem tervezem,de néhány dolgot csak leírnék! Nem igazán értek azzal egyet, hogy azt kellene leírni, hogy melyik csapatrész volt a leggyengébb vagy melyik kevésbé! Csak közhely az, hogy azt mondjuk valakire vagy valakikre, hogy gyenge! Persze ez megint csak az én véleményem! Kikaptunk! Sajna megint kikaptunk és nem a védelem vagy a középpálya esetleg a csatárok, hanem a csapat! Ezt szerintem előbb utóbb mindenkinek meg kell értenie, hogy csak úgy lehetünk jobbak, sikeresebbek ha csakis csapatban gondolkodunk! Az már más kérdés, hogy ki milyen teljesítményt nyújtott egyénileg, az viszont az edző kompetenciája, hogy elmondja ki mit tett le az asztalra! Saját teljesítményemről annyit, hogy nem játszottam jól és ez elég gyenge kifejezés! Nem tudom mi van velem, de nem megy a játék. Lyukat rúgok, nem jól helyezkedem, nem érek oda keresztezni! Az edzőmeccseken, habár sok gólt kaptunk, de mégis úgy érzem viszonylag jól ment a játék! Talán a tét vagy a meleg nem tudom! Nagyon elfáradtam már az első félidő végére! Engem a szombati nap jobban kimerített, pedig körülbelül ugyanolyan meleg volt mint egy héttel ezelőtt. Na mindegy, majd lesz jobb! A meccsről is írok néhány szót! Balugyánszky Laci írta: "nem ők játszottak jól, hanem mi játszottunk rosszul." Ezzel sem tudok teljes mértékben egyet érteni. Az tényleg igaz, hogy nem játszottunk jól! Viszont ők igen! Ha az első félidőben is kijátszották volna a védelmet, mint a második félidőben akkor már az első játékrészben vagy 2 góllal vezetnek. Az már 2 meccs után látszik, hogy játéktudásban egyénileg nem vagyunk rosszabbak mint mások! Nem igazán működünk csapatként! A Derecske elleni meccsen több szép labdakihozatalt is láttam, szombaton egyet sem, vagyis nem emlékszem. A meccs elején bejött egy két csel a középpályán és ezek után mindenki egyedül próbálta meg megoldani! Ezek után ha passzal próbáltuk kihozni a labdát nem jött össze! Persze megint jöttek a cselek meg az elvesztett labdák! Ezen kívül semmivel nem volt gyengébb a középpálya mint a csapat többi része! Az már más dolog, hogy a többi csapatrész sem brillírozott! Nem írom le, hogy mik voltak a hibák, mert nagyjából azokat tudnám leírni mint múlt héten, csak kicsit több és kicsit látványosabb hibákat követtünk el! Sokat kell még dolgozni! Az erőnléten már nem tudunk látványosan javítani! Szerintem csinálni kell tovább a dolgunkat mint eddig és télen meg egy jó kis alapozással rá tudunk gyúrni az erőnlétre is! Hm, megint nem lett rövid! Bocsi! Köszönöm annak aki elolvassa és legalább elgondolkodik néhány dolgon azok közül amit írtam! 
Ui.: Majdnem elfelejtettem! Én is szeretném megköszönni azoknak a szurkolóknak (akiket most még nem, de remélem idővel megismerek) akik eljöttek Esztárra, hogy biztassanak minket idegenben is! Nagyon jó volt néhány jó szót hallani a sok gyalázkodó beszólásai között! Én személy szerint nagyon hálás vagyok nekik!"

 

Ismét a középpálya tengeléyben szerepelt Nagy Tamás, jöjjön az ő értékelése:
"Úgy gondolom, hogy nagyon jól indult a meccs,mind iramban,mind játékban egyenrangú ellenelek voltunk. Az első félidőben sikerült előnnyel a szünetre vonulnunk,majd bent maradtunk az öltözőben és gyorsan kaptunk 2 gólt. Ezt követően már fejben is feladtuk. Ha nincs Attila, akkor tényleg nem ennyi a különbség. Annak viszont külön örülök, hogy a végén feljöttünk 1 gólra és nem adtuk fel,elérhető közelségbe került még az 1 pont is. Sokan említették, hogy a középpályán nem szedjük össze a labdákat, nem játszuk meg, van benne valami, nem tagadom, csak amíg átrugdossuk a középpálya fölött a labdát, addig nem is lehet megjátszani. Egyetértek azzal a véleménnyel is, hogy jobb csapatok ellen tényleg luxus nekünk a 2 csatár, inkább erőltetnék még 1 középpályást és abból építkezni, de ezt majd eldönti akinek kell. Úgy gondolom, még nem teljesen érzem a középső középpályás posztot, de próbálok minden tőlem telhetőt megtenni. A meccs embere nálam is Attila, egyértelmű, bár remélem pár meccs múlva már nem csak egy embert tudunk kiemelni."

 


Fél óra elteltével már szerepet kapott a mérkőzésen Kiss Máté, érkezzen az ő véleménye:
"Szerintem egész jól alakulhatott volna ez a meccs is, csak nem szabad megelégednünk egyetlen góllal. Az első félidőben egy szépen felépített támadás végén megszereztük a vezetést, majd azt vettem észre, mintha megelégendénk ezzel az egy góllal és teljesen leültünk. Ha már az elején teletömjük a hálójukat, még mielőtt magukhoz térnének, akkor nehezebb lenne nekik feljönni, vagy esetleg még fordÍtani is. A saját játékomról annyit, hogy én sem vagyok megelégedve a teljesítményemmel, ámde aki játszott már velem anno kis-és nagypályán az pontosan tudja, hogy milyen poszton játszottam, és hogy elég erősen jellemző rám a támadó szellem, de a védekezésből is kivettem mindig a részem, ezért fordulhat elő az is, hogy támadásnál esetleg fennragadok, és "elfelejtek" időben visszaérkezni. Nem érzem még teljesen magaménak a jobb hátvéd szerepét, de megpróbálok mindent megtenni, hogy jobban menjen a játékom, de azt ne kérjétek tőlem, hogy egy emberre álljak rá, mert az teljesen felesleges, ha kereszttámadást csinálnak és én követem azt a bizonyos csatárt, de akkor az ő helyére más kerül, és én akkor már nem tudok ott lenni, kellene akkor valaki, aki átveszi a helyem addig. Mindenesetre egy jobb középpályás posztnak jobban örülnék, ahol régen is voltam, de tisztába vagyok vele, hogy nem lehet mindenki csatár, illetve középpályás, én ennek is tudok örülni, csak még egy kis idő kell, hogy tudjak érvényesülni."

 

 

 

Asztali nézet