Hajdúbagosi Sportegyesület
Hajrá Hajdúbagos!

MENÜ

Az első hazai meccs után megkérdeztük pár játékosunkat, mit gondolnak a saját illetve a csapat teljesítményéről. Ezek közül idéznénk párat.

Elsőként a csapat kapitányának, valamint a csapat első gólszerzőjének Kovács Tamásnak a véleményét olvashatják:

" Szerintem ahhoz képest, hogy ez volt az első tétmeccse ennek a csapatnak nem szerepeltünk rosszul. Amin javítani kell, az az összjáték és az állóképesség. A saját teljesítményemről csak annyit hogy, ment már jobban is a játék. "

 

" Végy egy jó kapust! " - tartja a mondás, ha csapatot akarunk építeni. Nekünk szerencsénk van! Következzen a csapat kapusának, Szilágyi Attilának a gondolatai az első tétmérkőzésről:

" Szerintem legtöbb probléma a helyezkedéssel, emberfogással van, valamint még annyi hogy legtöbben csak szabadulni akarnak a labdától, sokan a bonyolultabb megoldást választják az egyszerű passz helyett. Kevesebbet kellene a levegőben játszani, ott nem tudjuk megtartani a labdát, a fejpárbajokat sorra elveszítjük. Saját teljesítményemről annyit, hogy nem kéne néha úgy elbambulnom, néha belefeledkezem a meccs nézésébe. De majd alakulni fog ez szerintem, mind a saját részemről, mind a csapat részéről! "

 

A gólszerzés a csatárok dolga, a csapatban Faragó Gyula próbál idén eleget tenni ennek a feladatnak. Lássuk az ő véleményét:
" Nekem ami feltűnt,hogy vannak még olyanok, akik passzolásnál, indításnál nem a helyzetből adódó lehetöséget nézik, és a legjobb megoldást keresik, hanem azt, hogy ki az a személy, akinek a labdát adják. Sajnos így nem mindig a legjobb megoldások születnek! Magamat röviden minősíteném: ma nem jött ki a lépés! "

 

A támadások szervezése a középpálya dolga, csapatunkban ez a feladat főleg Bródi Józsefre hárul. Következzen az ő véleménye:
" Szerintem ez első tétmeccsnek nem is volt olyan rossz. Abban egyet kell értenem a többiekkel, hogy az összjátékkal, valamint az összeszokással van még hova fejlődni, de ez senkinek nem megy egyből. Észre se vesszük és egyre jobbak leszünk.  Balugyánszky Laci említette a középpáklyát és egyet kell vele értenem, de isten igazából megleptek minket, az edzőmeccsen teljesen más felállásban játszottak és ez megzavart minket, akkor könnyebben át tudtuk játszani a középpályájukat. Szerintem kipróbálhatnánk egy új felállást is, esetleg a manapság nagyon népszerű 4-2-3-1-et, bár tudom, hogy sok idő míg egy klasszikus 4-4-2 után megtanulnánk ezt, ja és ez nem is az én területem. A középpályán tényleg nem tudtunk sok mindent alkotni, de ez ugyanúgy elmondható a támadósorról. A védelem jó teljesítményt nyújtott, szükségünk is volt rá, megdolgoztatták őket a derecskeiek. A saját teljesítményemről annyit, hogy aki kint volt látta, nem ment a játék, kicsit tompa voltam, de ígérem legközelebb már jobb leszek. hasonlóan mint a Derecske elleni edzőmeccsen. Röviden ennyit tudok mondani. wink

 

Bő negyed órát szerepelt Balugyánszky László a mérkőzésen, így kívülről is látta játszani a csapatot, íme az ő véleménye:
" A csapat nagyon jól játszott, de vannak még negatív dolgok, például nem passzolunk hátra,mindig előre akarunk törni. Nem akarjuk tartani a labdát, mindenki szabadulni akar tőle, csak rúgjuk előre, több kevesebb sikerrel, de inkább kevesebb. Az én véleményem szerint a középpályán nem értették meg egymást, nem jól osztották el a feladatok és sokszor volt olyan, hogy mindkét középső középpályás támadott, elől ragadt a támadásnál és nem volt aki besegítsen a védekezésbe. A szélső játékot nem erőltettük, az üres területekre nem adtuk ki a labdát, hogy a szélsők beadhassák. Kétszer-háromszor próbálkoztunk csa a szélsők megjátszásával, ha pedig megjátszottuk őket, nem voltak beadások belőle. Ebben fejlődni kell. Pozitív viszont, hogy sokkal több volt a passz, mint eddig és bátran vállalkoztunk távoli lövésekkel! De ez csak saját vélemény és az tudjuk, hogy milyen! "

 

10 percet kapott a bizonyításra Kerékgyártó Richárd, jöjjön az ő véleménye:
" Mivel pár percet játszottam magamat nem értékelném. A csapat teljesítményéről annyit, hogy kicsit jobban össze kell még szoknunk, de ez természetes egy ilyen frissen alakult társaságnál. Meg kell ismernünk egymás mozgását, meg kell tanulni a másik helyett is gondolkodni, hogy nagyobb százalékban tudjunk pontosan passzolni, indítani. Ebből lesznek majd a helyzetek, helyzetekből meg majd a gólok! "

 

Jöjjön egy vélemény a közáppályáról, annak is a közepéről, jöjjön Nagy Tamás véleménye:
"Úgy gondolom, hogy a nagy meleg rányomta a bélyegét a játékunkra. A vezető gólunkig a játékkal különösebb probléma nem volt, majd jött az egyenlítő gól és fejben mintha összezuhantunk volna. Ami a játékot illeti, voltak szép megoldások, de nem ez volt élete meccse senkinek sem. A végére látszott, hogy elfáradt a csapat, ekkor már nagyon szétestünk, de lesz ez még jobb is. Szerintem a csapat erőnlétén és az állóképességén kell majd dolgozni, az összjáték majd meccsről meccsre jobb lesz. Úgy gondolom, hogy meccsről meccsre látszódni fog majd a csapat összeszokottsága. Saját teljesítményemről annyit, hogy nem ez volt életem meccse, még erőnlétben sem voltam ott, ahol lenni szeretnék, ezen szeretnék mihamarabb javítani.

 

A következő beszámoló a védelem széléről, Sarkadi Imrétől következik:
"A mai mérkőzésen szerintem a középpálya nem működött megfelelően, valamint a szélső játéknál nem vettük észre, hogy a túloldal üres, nem voltak keresztlabdák. A helyezkedéssel sok mindenkinek van problémája, köztük nekem is, mivel a csapatból sokan nem játszottunk még nagypályán, így nem tudjuk, hova kell helyezkedni, hogyan kell esetleg keresztezni a belső védővel.  A csapatról még annyit, hogy szerintem az erőnlét már kezd alakulni, de természetesen van még hova fejlődni. Ami hiányosság, hogy nekünk védőknek még senki nem mondta, hogyan tudunk hatékkonyabban blokkolni, hogyan kell becsúszni.

 

Több poszton is bevethető, be is vetették a Derecske elleni mérkőzésen Málnási Lajost. Jöjjön az ő értékelése:
"A sját teljesítményemről nyilatkozni nem szeretnék, mivel 10 perc játék alatt 3. poszton játszva nem igazán lehet objektíven véleményt alkotni, meg igazából belülről úgyse úgy látja az ember a dolgot. Úgy gondolom, hogy amit Péter István leírt az teljesen megfelel a valóságnak, az erőnléttel komoly gondok vannak, de tisztelet a kivételnek. Többet kell erőnlétre edzeni mindenkinek, ha nem lettek volna eddig amit csináltál akkor még itt se tartanánk. Viszont edzéseken több szituációs gyakorlatra lenne szükség szerintem, értem ez alatt a védők, védekező középpályások egy csapat, míg a támadó játékosok szélsők megint egy csapat. A másik végre jó lenne egyszer leülnénk a tábla elé és megbeszélnénk, ki mit is játszik, kitől mit is várunk, mert amíg nem tudja az ember, hogy a posztjának mi a lényege addig a kispályás dolgok senkiből nem fognak kikopni meccsek alatt, ugyanis sokan közülünk eddig csak ott fociztak. Az edzéseken sok a panaszkodás, ami nekem személy szerint nem tetszik, mert ez rányomja a bélyegét többiekre is. El kellene dönteni mindenkinek a fejében mit is akar! Focizni majd a meccsen kell, meg ott kell megmutatni mindenkinek mire is képes játék terén. Nálunka kispályás csapatban ez úgy valósul meg, hogy aki nincs edzésen az nem játszik a bajnokin. Jó lenne ha meccsek előtt lenne taktikai megbeszélés, és ha megtudnánk oldani, hogy elmenjünk megnézni a többi csapatot és elemzni őket, hogy felkészülve fogadjuk őket. A meccsre térve az a kérdés mi változott az edző meccshez képest? Annak nem volt tétje, 3:3 lett, úgy hogy 5 gólt rúgtunk! Ezzel szemben a bajnokin meg kikaptunk, és szinte alig volt változás a derecskei csapatában, de jól felkészültek belőlünk. Ami nem tetszik, hogy nincs igazán szélső játékunk, csak ha véletlenül oda jut a labda, mindent kispályás meccseken megszokott cselezgetésekkel kívántunk megoldani. És ha már Atilla kitudja rúgni a labdát az ellenfél 16-osáig, akkor miért nem használjuk ki, bár nem a legjobb megoldás, de ez van. Szóval röviden hosszan ennyi lenne. Viszont kérdés vagy javaslat itt végezetül nem gondolkodtatok azon, hogy az általunk játszott 4-4-2 helyett megpróbálnánk egy 4-2-3-1 felállást? Gyenge a középpálya, kicsi eltolásokkal megoldható lenne szerintem, hogy a védekezést "6" ember végezze, a támadást is ha úgy van akkor is "6" ember tudná hathatósan végre hajtani, meg ezzel szerintem annyira nem húznánk magunkra az ellenfelet és kontrára is jó lehetne. Az 1 támadónak meg a 3 középpályás közt ott az ék ami megint csak hasznos lehetne. "


A végére maradt egy hosszabb értékelés, a védelem irányítójától, Péter Istvántól:
"Előre is bocsi, attól akit terhelek az esetleges hosszú írásommal! Mivel is kezdjem? Sokat gondolkodtam azon, hogy mit írjak, de mivel arra kértek, hogy a meccsről írjak előbb megteszem azt és utána néhány dolgot ami felvetődött bennem mióta a csapathoz tartozom! 
Tehát! Szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni a szombati szégyenletes produkcióm miatt és azért is mert másnaposan jelentem meg! Ha rajtam múlik akkor nem lesz több ilyen! Sajnos a lagziba amin előző este voltam már 2 hónappal korábban elígérkeztem, mint ahogy a csapathoz kerültem volna! Tehát szerintem nagyon gyenge teljesítményt nyújtottam! Mindenki csak annyit írt hogy rossz voltam meg tompa, de szerintem ezek csak közhelyek ezért, ha nem baj én kifejtem hogy mit csináltam vagy mit nem csináltam. Nem igazán tudtam megfelelni azoknak az elvárásoknak amit velem szemben támasztani lehet! Nem irányítottam a védelmet, belebambultam a meccsbe, lemaradtam a labdákról keresztezések alkalmával és csak a bíró jóindulatán múlt, hogy nem hoztam össze egy büntetőt a második félidő közepén. Szerintem ahhoz, hogy a többiek is jobban teljesítsenek kell egy jó formában lévő leghátsó ember és ez még csak jóindulattal sem valósult meg! Ennyit rólam! 
A csapat játékát nézve én sajnos nem tudok olyan pozitív lenni mint néhányan! Lehet túl sokat várok, de én szeretek nyerni és mindig erre törekszem, vagyis ha kikaptunk akkor az azt jelenti, hogy nem voltunk jók! A kapus posztról nem írok inkább semmit, mert Atis elég önkritikusan és szerintem teljesen helyén értékelte a teljesítményét, attól függetlenül, hogy szerintem minden eddigi (edző)meccsen ő volt a csapat legjobbja! Ezzel persze nem akarok senkit megsérteni. 
Védelem! Na ez már bajosabb! Szerintem sajnos ez a szezon rá fog menni arra, hogy mindenki megszokja, mi is a dolga a védelemben. Szellősen, méterekről fogjuk az embert. Hiányolom a bátorságot, a keménységet. Néha másodpercekig száll a levegőben a labda mégsem láttam még csak próbálkozásokat sem egy megelőző szerelésre! Sajnos ez igaz a középpályás védekezésünkre is. Középpálya! Itt látom a legtöbb fejlődést, és mivel ez a legösszetettebb szerepkör itt van sajnos a hiányosság is szerintem. Pozitív, hogy látom mindenki arcán az akarást, ami előbb utóbb, főleg ha jönnének az eredmények is előbb-utóbb egy remek csapategységet kovácsol. (Uhh... ez nagyon katonás volt!) Nagyon jó ha a játékosok tudnak egymásért és egymással vállvetve küzdeni, de sokszor ez átfordul görcsös akarásba. Ezen segít(ene) ha jönnek az eredmények! Látok nagyon sok szép, gyors gördülékeny labdakihozatalt és látok rengeteg feleslegesen elpasszolt, elkapkodott átadást. Rettentő hullámzó a középpályánk hatékonysága, pedig itt vannak meg azok az emberek akik képességben jobbak egy megye 3-as szintnél és kihúzhatnák a csapatot a gödörből, ha nem megy az összjáték. Viszont hiányolom a kapura lövéseket! Gyuszin kívül nem emlékszem, hogy rúgott volna valaki kapura! Ha igen, akkor bocsánat. Hiányolom a kiugratásokat, lyukra futtatásokat! Ott a két csatár, viszonylag gyorsak és csak akkor kapnak labdát ha Attila kirúgja a labdát (na jó ez túlzás, de na!). Ami a leginkább szembeötlő hiányosság, az az állóképesség! Nem csak középen, hanem minden poszton. Borzasztó szerintem, hogy ha nagy helyzetünk nincs is, de a tavalyi másodikkal, ahol a megye 3 gólkirálya játszik, 60-65 percig partiban vagyunk és mikor elfogy a szufla összeesünk mint a kétnapos paprikáskrumpli. Ne értsetek félre én is csontgyenge vagyok, már a melegítésnél fújom a habot, de több kell! Ez nem kispálya, hogy kifutottam magam jöjjön valaki hadd pihenjek. A kezdő játékosoknak úgy kellene pályára lépni, hogy nagy valószínűséggel végig pályán kell lenni. Viszont ezért dolgozni kell, edzésen többet kell futni (ez szól az edzést vezető embernek is), és mindenkinek be kell állnia a sorba nem pedig nyavalyogni, hogy miért nem focizunk. Hát azért nem, mert a 60. percben nincs aki fusson! De ez csak az én véleményem.
Támadók! Az összeszokottság hiányát vélem felfedezni. Nem vagyok csatár, nem is voltam soha, de nem látok keresztmozgásokat, vagy legalábbis keveset. Ha 2 csatár van a pályán az nem azt jelenti, hogy az egyik a tizenhatos egyik oldalán a másik meg a másikon kell hogy legyen. A helyzetkihasználás olyan amilyen, az lesz jobb, de keveslem az elmozgásokat, kereszteket, azt hogy próbálunk elszakadni az embertől. Beletörődünk abba, hogy mellénk áll egy ember és akkor egész végig az fog mellettünk állni! Ki lehetne húzódni többször a szélekre, hadd jöjjön velem az a védő, ha nem jön, már rögtön van egy üres emberünk. Röviden ennyi! 
Írnék néhány gondolatot arról ami ilyenkor történik, vagy hogy szerintem minek kellene. Ötkor meccs! Hurrá! Mindenki legyen a pályán 3/4 4-re. Minek? Felfesteni a pályát? Kirakni a szögletzászlót? Cigizgetni az épület előtt? Ezért sztem felesleges. Ha valaki megkér engem, hogy menjek ki hamarabb felfesteni a pályát szívesen megteszem, de a játékosoknak 3/4-kor már nem bandázni kell az öltöző előtt. Kimegy néhány ember ennél is korábban, karbantartja a pályát. A meccs előtt egy órával már nem a hangfalat kell buherálni, vagy ücsörögni a padon. Szerintem minden játékosnak olyankor már az öltözőben kell ülnie és várni, hogy jöjjön valaki, aki beszél a társaságnak kicsit a meccs előtt. Kiosztásra kerülnek a mezek, szépen mindenki átöltözik (kb 15-20 perc). Megvárjuk míg mindenki át nem öltözik és akkor megint a főnöké a szó. Elmondja a felállást, kezdőcsapatot hirdet és mindenkinek egyesével elmondja hogy mit vár, mi a feladata! Jön mindenki azzal, hogy sokan nem tudják mi a szerepük! Hmmm... Nem tudja, na és? Ekkor lenne ott az idő, hogy megtudja. Senki nem Nesta meg C. Ronaldo. Sokan nem is fociztak nagy pályán. Honnan tudja a szélső védő, hogy kit fogjon, honnan tudja középpályás, hogy ne ívelgessen, hanem próbálja a lyukakba berúgni a labdát? Onnan, hogy a pálya széléről próbálunk neki segíteni. Ott már késő! És én személy szerint ezt hiányolom a legjobban. Nekem konkrétan meccsek előtt nem mondta senki, hogy mit csináljak. Csak nagy vonalakban. Jó az ha kivagdosom a labdát vagy próbáljam levenni és megjátszani? (Az elsőt választom, mert egy favágó vagyok! :-D) Teszek amit tudok, ha jó jó ha nem nem, de ha el lenne mondva mindenkinek, hogy mit is kell csinálni gördülékenyebben találná meg a helyét a csapatban mindenki. Ez is megvolt (kb 20-25 perc) és még mindig van 20-25 percünk a bemelegítésre, ami sztem teljesen elég, hogy bemelegedjen minden izom de nem annyira sok, hogy lemerevedjen mindenki. Röviden (hosszan) ennyi! Abba már belesem kezdek amit nem konkrétan ezen a meccsen tapasztaltam, mert az megint ennyi lenne! "

 

 

Asztali nézet