Hajdúbagosi Sportegyesület
Hajrá Hajdúbagos!

MENÜ

Ideje, hogy a csapat edzője is kifejtse véleményét a magunk mögött hagyott 2014/15-ös őszi szezonról. Péntek Ferencnek tettünk fel pár kérdést a csapatról, a teljesítményünkről és a következő szezonról.

 

Hogyan értékelnéd az őszi szezont?

Péntek Ferenc: A bajnokság előtt arra törekedtünk, hogy az előző évi csapatot egyben tartsuk és ha lehetőség adódik, akkor a védelmet egy belső védővel erősítsük meg. Ez sikerült is, de több játékost nem igazoltunk. Csodálatosan kezdődött a szezon, hisz a Magyar Kupa selejtezőjének első mérkőzésén magabiztosan nyertünk az egy osztállyal feljebb játszó Álmosd csapata ellen. A folytatásban már bajnoki mérkőzések jöttek és úgy gondolom, hogy a csapat nagyon magasra tette a lécet saját maga számára. A második hely egy nagyon jó teljesítményt rejt maga mögött és a szurkolóinkat is sikerült maximálisan kiszolgálni. Fordulópontot a Hortobágy elleni hazai vereség jelentett, ugyanis ezután jó néhány játékos hozzáállása pozitív irányba megváltozott. A csapat nagyon összeállt és a sikerélmények magabiztossá tettek bennünket és fejben is sikerült előre lépnünk. Gratulálok a csapatnak!

 

Hol fejlődött a legtöbbet a csapat?

PF: A csapategységben fejlődtünk a legnagyobbat, ezért is jöhettek a sikerek. Lecsökkent a viták, veszekedések száma és egymásért küzdünk, hajtunk minden mérkőzésen.

 

Hol kellene még fejlődni?

PF: A csapatnak a védekezésben, a labda nélküli mozgásban, és az előre gondolkodásban kellene még fejlődnie.

 

Melyik volt az őszi szezon legemlékezetesebb mérkőzése?

PF: Az ősz legjobb meccsét Derecske ellen vívtuk idegenben. Nehéz körülmények között, egy jó ellenfelet és nagy riválist sikerült legyőznünk.

 

Melyik volt az őszi szezon legrosszabb mérkőzése?

PF: Sajnos kettőt is meg kell említenem. Az első a Hortobágy elleni hazai vereség. A második pedig az őszi utolsó mérkőzés szintén Hortobágy ellen.

 

Mit vársz a csapattól a tavaszi szezon során?

PF: A tavaszi szezon pokolian nehéz lesz. Kemény munkával, edzésre járással, rengeteg türelemmel és foggal-körömmel harcolva egy csapatként érjük el a kitűzött célt a dobogót.

 

Tehát a cél a dobogó. Melyik fokát tartod reálisnak?

PF: Az őszi szezon során bebizonyítottuk hogy ott a helyünk a dobogó második fokán. Célunk a pozíciónk megőrzése.

 

Szeretnél-e még mondani valamit?

PF: Köszönjük szurkolóinknak az őszi biztatást és várjuk őket tavasszal is. Hajrá Bagos!

 

 

 

...

 

Asztali nézet