Hajdúbagosi Sportegyesület
Hajrá Hajdúbagos!

MENÜ

Az idény elején bemutatjuk újonnan érkező játékosainkat. Elsőként Murvai Viktor mutatkozik be honlapunkon.

 

Kérlek, mutatkozz be!

Murvai Viktor vagyok, 31 éves. Debrecenben élek 12 éve, előtte Nádudvaron a szüleimmel. Decemberben szereztem diplomát a Debreceni Agrártudományi Egyetemen. 2008 óta dolgozom a Baromfiudvar 2002 Kft-nél, mint rendszerelemző.

Mesélj pár dolgot a játékos pályafutásodról!

Pályafutásomat kapusként kezdtem el. 7 éves koromtól egészen 25 éves koromig álltam a „ketrecben”. Nádudvaron a serdülő, majd később az ifi csapatban játszottam. Később az Irinyi János Sporttagozatos Gimnáziumban tanultam tovább és kerültem be a DVSC korosztályos csapataiba ( ifi B, Ifi A). Itt második számú kapusként szerepeltem, ezért kettős igazolással Nádudvarra adtak kölcsön, ahol több ízben is adódott, hogy teljes ifi és felnőtt meccseket védtem végig egyszerre.

25 évesen a sok munka és tanulás miatt felhagytam egy kis időre a nagypályás focival, de tavaly visszatértem a DSC megye 3-as csapatához, ahol volt szerencsém megismerni Laczovics Attilát és Sipos Gyulát is, akikkel idén együtt küzdhetünk Hajdúbagos sikereiért!

14 éves korom óta kispályázom is. Jelenleg a DVKLSZ 4. osztályában szereplő Baromfiudvar FC csapatának vagyok a kapitánya.

 

Milyen poszton vagy bevethető?

Természetesen, ha a sors úgy hozza, akkor a csapat érdekeit is szem előtt tartva, kapus gondok esetén beállok a kapuba is, de leginkább a pálya közepén szeretek játszani. A DSC-nél kényszerből belső védőt játszottam, de így is sikerült 7 mérkőzésen 3 gólt szerezni J

Irányítani és a játékos társaimat helyzetbe hozni, valamint gólpasszokat adni. Ezt szeretem a legjobban!

  

Milyen játékosnak tartod magad?

Nem tartom magam egy Pirlonak, vagy éppen egy Toni Kroosnak, de úgy gondolom, ahol pályára lépek, ott az első perctől az utolsóig megteszek mindent ezért, hogy a legjobb tudásom nyújtsam. Nem szeretek fél vállról venni semmit és számomra csak a győzelem elfogadható minden alkalommal! Futás, Tisztelet, Alázat.     

 

Hogyan lettél a Hajdúbagosi SE játékosa?

Először Sipos Gyuszi vetette fel a lehetőségét annak, hogy Hajdúbagosra jöjjünk, miután a DSC-nél nem úgy alakultak a dolgok, ahogy sokan szerettük volna. Nagyon szimpatikus társaság benyomását keltették a játékosok és az edző Péntek Ferenc is az első kilátogatott edzésünkön! Úgy érzem hamar sikerült beilleszkedni. A játékostársak elfogadtak bennünket. Nincsenek „sztár játékosok” (Kontra Dávidon kívül J), ami azt eredményezheti, hogy egy egységes CSAPATOT láthat a közönség mérkőzésről mérkőzésre a pályán.

Mit vársz az előttünk álló szezontól?

Természetesen szeretném, ha dobogón végezne a csapat, de annak is a legfelső fokán! Remek csatáraink, védők, kapusok, középpályásaink vannak, nem beszélve a kiváló edzőnkről sem, valamint a „12-ik játékos” a közönség is nagyban ki tudja venni a részét a győzelmekből, ha minden mérkőzésre eljön és szurkol Hajdúbagos sikereiért!

Szeretnél-e üzenni valamit a szurkolóknak?

Csak annyit, hogy ne spóroljanak a tapssal és a biztató bekiabálással! Valamint megígérjük, hogy rajtunk nem fog múlni a győzelem egyetlen mérkőzésen sem!  Köszönjük előre a támogatást.

 

Asztali nézet